Múlt hét csütörtökön egy kedves ismerősöm(Borbély Viktória) megnyitóján voltam, aki egy kedves velem egyidős 21 éves lány. Sokszor találkoztunk már különböző kiállításokon, és láttam, hogy milyen nagy elkötelezettsége van a geometrikus, tiszta, nem-ábrázoló festészet iránt.
A megnyitó a mókás nevű Búgócsigatanyában volt a 7. kerületben, amiről most hallottam először, de nagyon megnyerő hely. Ez nem egy klasszikus galéria, hanem tánccal, társasjátékokkal, étkekkel, italokkal tarkított közösségi tér, ahol sok program van. Jó sok szoba van benne, de hátsó részek még elég kihasználatlanok, raktár hangulatát keltik. A berendezés nagyon meghitt, olyan 60-s évekbeli kényelmes fotelekkel, asztalokkal, stb. Eszembe jutottak azok a gyerekkori emlékeim, amelyek nagyapám Jászai Mari téri lakásában értek, aminek hangulata már-már elveszettnek tűnt.
A képek a falakon kis méretű, egyszerű geometriai elemekből építkező képek voltak, amelyek nyugalmat, és meghittséget sugároztak. Egy beszédre is sor került, amit Viki barátnője Dudás Barbara művtöris hallgató tartott.
Barbi elmondta, hogy annak idején együtt jártak a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, Viki például ötvös szakon. Itt elmondta, hogy rengeteget tanultak rajzolni, és az ábrázoló geometria megtanította őket egyszerű sík- és térelemek szabatos lerajzolására. Ez hozzásegíti a művészt egy portré vagy tájkép készítése során például a helyes térszemléletre, és egyebekre. Ez nekem mindig nehézségekbe ütközött, így inkább maradtam az intuitív, vagy sokszor szándékoltan gyermeteg kifejezésmódnál, ami a játékosság, és meglepetés távlatait hozta el. Viszont itt egyfajta rendről, és nyugalomról van szó, ami szintén fontos része az életünknek. Tehát köszönet illet mindenkit, aki ilyen elemi problémákkal foglalkozik.
Barbara szerint az absztrakt művészet alapvető célja képi harmóniák megteremtése, valamint olyan képi művészet megteremtése, ami túlmutat a földi világon, így tágítva gondolkodásunkat. Ahogy Kazimir Malevics fogalmazta volt meg: „A szuprematizmus formái ugyanolyan életet élnek, mint a természeti formák. Ez újfajta képi realizmus, tisztán képi, mert hiányzik belőle a hegyek, az ég és a víz valósága. Minden forma önálló világ, és minden tiszta képfelület sokkal elevenebb, mint egy megfestett vagy megrajzolt arc, amelyből szemek tekintenek és egy mosoly réved ránk.” Ezért némileg tévedésnek éreztem tőle a l’art pour l’art kifejezés használatát, ami tulajdonképp öncélú, tartalom nélküli művészetet jelent. Aminek szintén lehet létjogosultsága, ha például a véletlen titkait akarjuk megfejteni, mint például tettünk többedmagammal a Gödör előtti réten, ahol a holdfényben festettünk egy szimultán képet, aminek tulajdonképp saját szórakoztatásunkon kívül más célja nem volt.
Tehát egyértelmű cél itt a harmóniára való törekvés, amelyek tehát a szépség, a tiszta, puritán művészet megtestesítője. Ami nagyon is lényeges! Itt van az a fajta etikai minimum, ami miatt bizonyos áramlatait a kortárs művészetnek képtelen vagyok befogadni a szívembe. Mi értelme van, annak hogy bizonyos művek alapjában destruktívak, rendszer-ellenesek, illetve minden-ellenesek, amik nem nyújtanak semmi pozitív kiutat sem. Ezért nagyon fontos, hogy az esztétikát hangsúlyozza valaki egy olyan időszakban, amikor a fiatal művészek munkáit a vér, a szar, és a nemi szervek szentháromsága határozza meg. Ezért mondhatja bárki, hogy a felfogásom maradi, konzervatív, bár ha a valaki mainstream trendet kritizálja, azt lázadónak szokás nevezni. Egy kritikának is szabatosnak, komplexnek kell lennie máskülönben olyan üres frázisokhoz jutunk el mint: „Fogyasztói társadalmunkban a régi értékeket fölváltják az önző, hedonista jelenségek” vagy „A jó és rossz fogalmai a társadalomban relativizálódnak.” Ezzel nem lehet tömegeket a galériákba csábítani, hiszen ezt az emberek amúgy is tudják.
Ezért fontos még mindig ez a tiszta, egyszerű művészet, mert ez gyakorlatilag végtelen lehetőségeket teremt, és amivel maximálisan azonosulni lehet, mivel egy színnek, formának nincsen értékrendje, gondolata, csak esztétikai értéke lehet egy jól megkomponált képen. Kandinszkij úgy oldotta fel az ábrázoló és non-figuratív művészet közti távolságot, hogy a háromszögekből, négyzetekből, gömbökből és kúpokból építészeti struktúrákat alkotott(konstruktivista művészet), ami ha akarom egyszerű képi harmónia, vagy lehet akár egy lakóház is. A kiállítás címe onnan ered, hogy Kandinszkij szerint a háromszöghöz illő ideális szín a sárga, és Viki tudatosan a vörös háromszöget használja képein, ami ezzel szembeni „lázadásként” fogható fel. És mivel több képén feltűnik ez a szimbólum ez egyfajta védjegyként, a művész műbe illesztéseként is értelmezhető.
Köszönöm az élményeket Vikinek, és a beszédet Barbinak és arra buzdítok mindenkit, hogy menjen el a Búgócsigatanyába, már a hely kellemes szelleme miatt is.
Borbély Viktória: Red Triangle című kiállítása
Látható: május 21-ig hétköznap 14-22h-ig
Búgócsigatanya, 7. kerület, Rózsa utca 27.
