Wajda kérésére leközlöm ezt az elemzést is, amit Szabó Márk intermédiás barátunk készített a Feljődés csipeszei című képemről. Nem kívánom kommentálni, a közeljövőben egy kicsit kevesebb szó lesz a saját műveimről. 
Nemrég találkoztam egy régi, de nem gyakran látott barátommal Bátki Zoltán festővel. Ekkor láttam egyik legelső, ám számomra talán legérdekesebb képét a Fejlődés csipeszei címűt. A mű címe meghatározó, ez a címadás alkotja meg a művet. A képen vagina, illetve tojás alakú befoglaló formákban látunk a Müller-Lyer illúzió nyilaihoz hasonlító jeleket közepükön fekete, illetve fehér lyukakkal. Két alakzatot pedig elöntött már a fekete- illetve fehérség!
A mindenképpen a termékenységet megjelenítő alakzatokban a Müller-Lyer illúzió mindig párban megjelenő nyilai közül csak az egyik, a kifelé mutató, a rövidebbnek látszódó jelenik meg.
A fejlődést mindig valamilyen kívülről is látható gyarapodással szokás összekötni, a belénk akaszkodó különböző csipeszek (intézmények, kötelességek) melyek útja mentén a várható gyarapodás megtörténik, sokszor saját maguk takarják el befoglaló kereteikkel, fogóikkal a külvilág számára a fejlődés végbemenetelét, kisebbítik jelentőségét. A képen mintha egy absztrakt arc is megjelenne, ez tovább erősíti ezt az értelmezést. A kép felületének legtetejére került elnagyolt nyilak melyeknek vége túl nyúlik a vásznon a gondolat univerzalitását jelentik.
Ezt a képet 2007 nyarán festettem, és a kedvenceim közé tartozik, mert mind techikailag, mind tarlamilag zseniálisnak tartom. Íme egy kis eszmefuttatás róla.
Ez a mű többféleképpen érthető és értelmezhető, ezáltal bensőséges, mágikus viszonyt alakít ki a szemlélővel . A mű alapgondolata emlékek, és az emlékezet homályossága, és ennek kapcsán érezhető üresség, veszteség érzése. Ezt most érthetjük az emberi kultúrára, civilizációra, illetve egyénre, közösségre egyaránt. Ki ne érezte volna azt hogy amit átélt az életben az igazából meg se történt, mert annyit változott körötte a világ, hogy nem tudja újra megragadni azt a bizonyos pillanatot? S vajon hány emberi alkotás, munka, terv ment kárba a új korok rombolása, háborúk, katasztrófák, vagy egyszerűen az elfeledés miatt. A sok olajfolton csak homályos ködképek sejlenek fel, amik a mai ember számára nem túl sokat jelentek. Vajon ki képes magát a középkor világban elképzelni? Ki az aki önfeledetten élvezni tudja az olyan ősi irodalmi alkotásokat, mint Vergilius Aeneis-e? A kerék szimbólum arra utal, hogy bizonyos dolgok azért mégiscsak átörökítődnek az utókorra, bár itt is megjegyezendő hogy ezekek a zseniális ősi találmányoknak a nagyszerűségét a mai „haladó” korban már nem értékelik, mert annyi kütyü vesz körül minket, hogy elfeledkezünk az előttünk élő évezredek kitartó munkájáról, és ezeket természetesnek vesszük. Másik értelmezésben az egyéni élettörténetek, egyéni sikerek feledésbe merüléséről is szó van itt. Hiszen ki tudja milyen ember volt az ükapja például? Valószínűleg már sírja sem látogatható és rokonság is igen keveset tud róla. Pedig lehet, hogy jó tett sok emberrel, sokan kedvelték, esetleg valamivel ő is hozzájárult hazája fejlődéséhez. Szomorú belegondolni, hogy a ma dolgozó, alkotó emberek sokasságának munkája 100 éve távlatából már szinte láthatatlan lesz. Ez mű tehát tulajdonképpen egy állásfoglalás a múlt értekéinek védelme mellett, valamint figyelmeztetés az emlékezés fontosságára, mert e nélkül a jövőnk is értelmetlenné válik.
Szeretettel köszöntelek tégedet, Kedves olvasó, ezen az új blogon. Magamról annyit, hogy vegyészmérnök hallgató vagyok a BME-n és amúgy meg szeretek festegetni, ha időm engedi, meg kiállítás megnyitókra járni, ilyesmik. Ezen a blogon elsősorban a véleményemet szeretném megosztani veletek, ezáltal értelmes vitákra sarkallva titeket különböző tematikus témák szerint. A cél tehát alapvetően nem a tájékoztatás, hanem a művészet megéléséhez egy keret biztosítása.
Nos, mi a festészet vagy ha úgy tetszik vizuális kultúránk hatása, szerepe a múltban és a jelen korban? Ha jobban belegondolunk bizonyos szempontból igaz a feltevés, hogy amit a természet(vagy úgy tetszik Isten) az embereknek adott, az sokkal tökéletesebb, szebb, mint amit ember valaha alkothat vagy alkotott. Ez a buddhista vagy úgy tetszik környezettudatos gondolat végigkíséri mai világunk gondolkodásmódját, ami megállt kiált állítólagos fejlődésünknek, és azt kívánja meg társadalmunktól, hogy legyünk kisebbek, ne vágyakozunk többre, mint amire valójában szükségünk van. Ez ugye biblikus hasonlattal élve a Paradicsom, és az Apokalipszis közti választás.
Ámde az emberi természet ugye egészen különbözik az állatitól, így aztán semmi nem jó neki, soha nem elégszik meg semmivel, mindig újítani akar, megunja egy idő után történéseket, változást akar. Ez létrehozta az emberi kultúrát, megannyi nyűgjével és áldásával együtt.
Ennek az útkeresésének az eredménye maga művészet és a festészet, aminek elsődleges célja szerintem az egyediség megmutatása, az alkotásvágy kiélése, a műveken keresztül kommunikáció a társadalommal, nyom, hagyaték itt hagyása az utókor számára . Sokan mondják, hogy a művészet világunk ábrázolása, mégha az legtöbbször kódolt formában jön létre. Ez nem igaz, hiszen a művészet fokozó jellegű, és egyediségre törekszik, vagyis a jelenlegi viszonyainkat meghaladni igyekszik. Vagyis az a művészet, amit annak szánnak.
Ami az ábrázolást illeti ez szerintem nagyon ritkán célja a festészetnek. Mihályi János "világhíres" Gépelemek-Géptan könyve szerint "a műszaki rajz hiány nélkül mindent elmond az ábrázolt szerkezetről, mert egyértelműen közli a tárgy megkívánt alakját, méreteit, anyagát, elhelyezését, stb." Vagyis még legrealistább művekre sem mondató el, hogy ábrázoló lenne, mert a művész ízlése, egyedi színhasználata, ecsetkezelése pillanatnyi hangulata áthatja képet, reprodukálhatatlanná teszi azt. A 20. században bizonyos tudományos irányzatokhoz volt köthető, hogy el akarták mosni a határvonalat tudomány, a tervezettség és a művészet körül. Vagyis például gépészeti, építészeti tervrajzokat használtak fel műveikben, ami által ez is művészet lett. Ezek a relativizáló törekvések még ma is népszerűek, bár én nem látok benne túl nagy fantáziát, és igazából unalmasak.
Tehát az idealizáltság a festészet történetét végigkísérte, ebből a szempontból nem voltak forradalmiak a 19-20. századi modernizáló törekvések. Ezek úgymond "csak" azt a korábban evidensnek vett közvélekedést változtatta meg, hogy a képeknek mértékletesnek, kiforrottnak, a tárgyaknak, embereknek pedig felismerhetőnek kell lenniük. Nézzünk egy példát: 
Ez David Teniers flamand festő 1647-es festménye, Leopold Wilhelm herceg galériájában a címe. Valószínűsíthető, hogy ez a szoba ilyen formában sosem létezett, inkább pedáns rendben voltak elrendezve a kastélyban a képek, a többit raktározták, kereskedtek velük esetleg. Itt a cél a művészetkedvelő, mecénási szerep kihangsúlyozása, egy pozitív üzenet metaforikus megjelenítése. A nyitott ajtó például utalhat a felvilágosodottságra, vagy arra, hogy a herceg nyitott a tehetségre.
Arról beszélnék még, hogy a festészet mai világunkban túlmutat a galériák, gyűjtők, múzeumok keretein. Legjelentősebb felhasználása manapság érzelmeink befolyásolása, kellemes környezet kialakítása reklámok, plakátok, divatos szóval élve design formájában. Marketing tevékenységre leginkább absztrakt, non-figuratív alkotások a legalkalmasabbak, mivel a nagy egységes felületek, egyszerű forma- és színkompozíciók nyugalmat, harmóniát sugároznak, valamit könnyen megjegyezhetőek. Ezenkívül tartalmilag semlegesek, ezért nem osztja meg az embereket. Erre a elkövetkezendő bejegyzésekben számos példát láthatunk majd(pl. Bauhaus-mozgalom, politikai pártok, közlekedési szimbólumrendszer, stb.).
Ennyit nagy általánosságban, ezután majd rátérek a speciális témákra, amik várhatóan egyre érdekfeszítőbbek lesznek.
